A Koya-hegyen fekvő Okunoin temető Japán legnagyobb temetője, mintegy kétszázezer sírral.

Koyasan története

A Shingon nevű buddhista iskola alapítója Kobo Daishi (más néven: Kukai) a 900 méter magas Koya-hegy nyolc hegycsúccsal körbe ölelt kicsi fennsíkját a lótuszvirág szirmaihoz hasonlította és úgy gondolta, hogy ennél alkalmasabb helyszínt nem is találna Japánban a szerzetesek tanításához. Császári engedély alapján 824-ben épült itt az első kolostor, ma már több, mint 100 kisebb-nagyobb templom fekszik a kisvárossá fejlődött Koyasan területén.

Kobo Daishi a Koyasan-ban élt és tanított a 835-ben bekövetkezett haláláig, vagy ahogy a hívek gondolják a szerzetes 835-ben belépett az örök meditációba.

Sokan, annak érdekében, hogy haláluk után megkapják az üdvösséget – köztük a híres szerzetesek és a feudális urak (pl. a Tukugawa családból) – az évszázadok során ide temetkeztek, itt építették sírköveiket.

A szerzetesek évente több ezer zarándokot és turistát látnak vendégül, számos buddhista fesztivált rendeznek errefelé, itt található ma Japán legnagyobb buddhista temetője és 2004 óta az UNESCO Világörökségek Listáján is szerepel „A Kii-hegység szent helyei és zarándokútjai” között.

Különösen népszerűek a kertben a Jizo* istenséget ábrázoló szobrok: a látogatók felajánlásokat tesznek, és vízzel hintik a szobrokat, így imádkoznak elhunyt családtagjaikért.

Dzsizó vagy Ksitigarbha (Hepburn-átírással: Jizō) a kelet-ázsiai buddhizmus egyik fontos alakja, az egyik legnépszerűbb bodhiszattva Japánban. Ő a gyerekek és nők pártfogója, akit leggyakrabban buddhista szerzetesként ábrázolnak. Szobrai mezőn, útfélen, templomkertben gyakran láthatók. Legelterjedtebb fajtájukat, a mizuko Dzsizókat („vízi gyerek Dzsizó”) könnyű felismerni a nyakukba kötött piros partedliről meg az eléjük halmozott kőkockákról, Dzsizó ugyanis jeges folyókon át vezeti a meghalt gyerekeket a paradicsomba, a kis ruhadarab az ő lelküket van hivatva melengetni, a kövek pedig a gázolásban segítenek. A szobrocskákat többnyire halva született vagy abortált magzatok szülei adományozzák. Dzsizó egyik kezében rendszerint vándorbotot, másikban bűvös ékkövet tart. Nevének jelentése „a föld méhe”, s indiai eredetijéénél, Ksitigarbháénál Japánban sokkal fontosabb szerepet kapott: az úton járók és tűzoltók is védőistenükként tisztelik. (wikipédia)

Érdemes megemlíteni a Torodo-termet (Lámpák Csarnoka) is, ami a temető fő imahelye. A terem belsejében több, mint tízezer lámpás ég folyamatosan, amiket a hívők adományoztak a sírkertnek.

Ha többet szeretnél tudni, nézz körül ezen az oldalon : https://www.japan-guide.com/e/e4901.html