Hallstatt egy igazi képeslapfalu Ausztriában, mely fantasztikus fekvése mellett Csontházáról is híres.

A település a Hallstatti-tó partján fekszik. Róla nevezték el a vaskori prekelta hallstatti kultúrát, amely már kiaknázta a közeli hegyen található sóbányát.

A város egyik érdekessége, hogy egyetlen főutcából áll. A tó és a sziklafal közti szűk hely miatt a város a szikla lábához, szorosan egymásra épült házak soraiból áll.

Hallsattban található a világ legöregebb sóbányája, mely 7000 éves múltra tekint vissza. A só alapjaiban meghatározta a város egész történelmét és a mai arculatát is. A hallstatti emberek sóval fizettek az árúért, még napjainkban is jelentős sóbányászati tevékenység folyik.
A város a kelta eredetű nevét is sóról kapta: hall = só, statt = állomás, helység. (A só helye)

A tó környékét és a települést az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

A város temetője is gyönyörű panorámával rendelkezik. A temetőben található templom nagyon kedvelt a helyiek körében, gyakran tesznek itt házassági fogadalmat az ifjú párok.

A plébániatemplom mellett találjuk a Csontházat (Beinhaus), ahol 1.200 koponyát helyeztek el. A Csontház vagy osszárium, csontkamra (latinul: ossarium) a középkorban igen gyakori volt építmény volt a temetőkben. A kis kápolnaszerű épületbe rakták be az új sírok ásása alkalmával a temető szentelt földjében talált csontokat.

Csontház Hallstattban

A hallstatti temető a korlátozott mérete miatt hamar betelt, ezért jobb megoldás nem lévén, a 18-19. században a 8-10 éves sírokat fokozatosan felszámolták, hogy helyet biztosítsanak a friss halottaknak.

A régi sírokból kiemelt koponyákat megtisztították, kifehérítették, majd kalligrafikus betűkkel ráírták az elhunyt, születésének és halálának évét. A koponyák kb. felére ezen kívül díszes motívumokat (kereszt, virág, tölgylomb) is festettek és így helyezték el a csontkápolnában. Gondosan ügyeltek arra, hogy a közeli hozzátartozók koponyái egymás mellé kerüljenek.

Ma már a temetkezés modernebb formáját, a hamvasztást választják az emberek. Az utolsó koponyát, egy 1983-ban elhunyt nőét 1995-ben helyezték el a csontkápolnában. Neki az volt az utolsó kérése, hogy a Csontházba kerüljön.

Európa legnagyobb zsidó temetője a prágai Zsidó negyedben található. A Régi zsidó temetőt (Židovský hřbitov).  a 15. században kezdték el használni, miután a zsidókat kötelezték arra, hogy a városon belül temessék el halottaikat. Egész az 1700-as évek végéig tartottak itt temetéseket, az utolsó temetés 1787-ben volt.  

Mivel a többi temető felszámolásakor azokból is ide hozták a sírköveket, a temetőben (Široká u. 3.) mintegy 12 000 síremlék zsúfolódik össze. A helyszűke miatt több rétegben temetkeztek, így valójában több mint százezer ember nyugszik itt. A rendkívül zsúfolt, parkszerű temető tele van több száz éves, jó állapotú sírkövekkel.

Az utolsó temetés 1787-ben volt.  Az ide temetettek közül legismertebb a Löw rabbiként ismert Judah Löw ben Bezalel (1523–1609) – a legenda szerint ő készítette a Gólemet

A gólem (héber szó, jelentése: alaktalan, élettelen tömeg) idomtalan, varázsigék segítségével agyagból készült emberi alak.

A zsidó folklór népmondája szerint a 16. század vége felé a prágai gettóban Maharal (Júda Löw ben Becalél rabbi) a misztikus és titkos tan, a kabbala segítségével életet varázsolt a Moldva folyó partjáról származó agyagból gyúrt műemberbe annak szájába helyezett varázserejű papír segítségével, majd a gólem a szombat napig mindenféle szolgálatot elvégzett neki. Ha a rabbi az Isten nevével ellátott cédulát elvette tőle, akkor ismét agyagtömeggé vált. A maradványait a legenda szerint még ma is őrzik a prágai Altneu-zsinagóga padlásán. A zsidó köznyelvben a gólem bárdolatlan, együgyű embert is jelent.

A rendkívül zsúfolt, parkszerű temető tele van több száz éves, jó állapotú és kevésbé jó állapotú sírkövekkel.

A sírkövekbe faragott szimbólumok az egyes családok nemzetiségét (származási helyét), nevét és foglalkozását fejezik ki. Így például a kanna a templomi szolgálatot teljesítő levitákat jelöli, a szarvas a Cebi családot, a szabó sírkövén ollót, a zenészén hegedűt, a nyomdászén könyvet láthatunk.

A Koya-hegyen fekvő Okunoin temető Japán legnagyobb temetője, mintegy kétszázezer sírral.

Koyasan története

A Shingon nevű buddhista iskola alapítója Kobo Daishi (más néven: Kukai) a 900 méter magas Koya-hegy nyolc hegycsúccsal körbe ölelt kicsi fennsíkját a lótuszvirág szirmaihoz hasonlította és úgy gondolta, hogy ennél alkalmasabb helyszínt nem is találna Japánban a szerzetesek tanításához. Császári engedély alapján 824-ben épült itt az első kolostor, ma már több, mint 100 kisebb-nagyobb templom fekszik a kisvárossá fejlődött Koyasan területén.

Kobo Daishi a Koyasan-ban élt és tanított a 835-ben bekövetkezett haláláig, vagy ahogy a hívek gondolják a szerzetes 835-ben belépett az örök meditációba.

Sokan, annak érdekében, hogy haláluk után megkapják az üdvösséget – köztük a híres szerzetesek és a feudális urak (pl. a Tukugawa családból) – az évszázadok során ide temetkeztek, itt építették sírköveiket.

A szerzetesek évente több ezer zarándokot és turistát látnak vendégül, számos buddhista fesztivált rendeznek errefelé, itt található ma Japán legnagyobb buddhista temetője és 2004 óta az UNESCO Világörökségek Listáján is szerepel „A Kii-hegység szent helyei és zarándokútjai” között.

Különösen népszerűek a kertben a Jizo* istenséget ábrázoló szobrok: a látogatók felajánlásokat tesznek, és vízzel hintik a szobrokat, így imádkoznak elhunyt családtagjaikért.

Dzsizó vagy Ksitigarbha (Hepburn-átírással: Jizō) a kelet-ázsiai buddhizmus egyik fontos alakja, az egyik legnépszerűbb bodhiszattva Japánban. Ő a gyerekek és nők pártfogója, akit leggyakrabban buddhista szerzetesként ábrázolnak. Szobrai mezőn, útfélen, templomkertben gyakran láthatók. Legelterjedtebb fajtájukat, a mizuko Dzsizókat („vízi gyerek Dzsizó”) könnyű felismerni a nyakukba kötött piros partedliről meg az eléjük halmozott kőkockákról, Dzsizó ugyanis jeges folyókon át vezeti a meghalt gyerekeket a paradicsomba, a kis ruhadarab az ő lelküket van hivatva melengetni, a kövek pedig a gázolásban segítenek. A szobrocskákat többnyire halva született vagy abortált magzatok szülei adományozzák. Dzsizó egyik kezében rendszerint vándorbotot, másikban bűvös ékkövet tart. Nevének jelentése „a föld méhe”, s indiai eredetijéénél, Ksitigarbháénál Japánban sokkal fontosabb szerepet kapott: az úton járók és tűzoltók is védőistenükként tisztelik. (wikipédia)

Érdemes megemlíteni a Torodo-termet (Lámpák Csarnoka) is, ami a temető fő imahelye. A terem belsejében több, mint tízezer lámpás ég folyamatosan, amiket a hívők adományoztak a sírkertnek.

Ha többet szeretnél tudni, nézz körül ezen az oldalon : https://www.japan-guide.com/e/e4901.html

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szatmárcseke egyik nevezetessége a népi csónakos fejfás temető, s itt található Kölcsey Ferenc síremléke is. 

A temetőben, közel 1200, nyugat felé néző, tölgyfából készített, másfél-két méter magas, csónak alakú, ám sokak szerint emberi arcot ábrázoló fejfa jelöli a sírokat. A felül elkeskenyedő fejfák rejtélyét számos kutató próbálta már megfejteni, és magyarázatot találni arra, hogy mit szimbolizálnak, miért pont így faragták ki őket, de eddig senki nem járt sikerrel.

Csekén – a Kölcsey család néhány márvány síremlékétől eltekintve – csak fa sírjelek találhatók, a máshol mindent uraló műkő sírkövek ismeretlenek. Ez a műemléki védettségnek köszönhető, mivel csak a hagyományos fejfás temetkezést engedélyezik itt a hatóságok.

A tölgyfából készített, másfél, két méter magas fejfák sorokba rendezve, feliratukkal nyugat felé tekintve, nem, életkor és társadalmi hovatartozás megkülönböztetése nélkül szemlélik az ittmaradottakat (nincs különbségtétel még az ideológiák terén sem, hiszen a hajdani párttitkár fejfáján is az ABFRA = A Boldog Feltámadás Reménye Alatt rövidítés olvasható). A kép azonban kicsit csal: korábban nem voltak egyforma magasságúak és ilyen szigorú sorrendbe állítottak e sírjelek.

Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1970-es években végzett temetőrekonstrukciója után tűnt el az a „hullámzás”, az a „diszharmónia”, ami addig jellemezte a sírkertet. A fejfák eltérő magassága eredetileg abból adódott, hogy az idők során a földbe ásott végük elkorhadt, így lejjebb kellett őket ásni, hogy ki ne dőljenek. A düledező, kisebb-nagyobb, vékonyabb vagy robusztusabb sírjelek egymásmellettisége adta a temető akkori hangulatát. A feliratot az előreugró homlokkiképzésen kívül előre döntéssel is óvó sírra állítást is felváltotta egy „peckesebb”, kiegyenesített elhelyezésmód, így kissé úgy néz ki a temető, mintha valamiféle természeti csapás folytán egyszerre került volna sírba az itt nyugvók nagy része.

Épp az időbeli különbségek, a természet rendje esett áldozatul a kétségtelenül jó szándéknak.

Azt is rögtön hozzá kell azonban tenni, hogy a műemléki védettség és a helyreállítás hiányában ma a csekei temető is ugyanolyan lenne, mint a környező településekéi: műköves és művirágos, elhanyagolt és gondozott részekkel (ez a folyamat meg is indult a műemléki helyreállítást megelőző időkben). És az sem hallgatható el, hogy a helybeliek egy része bizony gondnak érzi a védettségből fakadó szigorú megkötéseket: egyre nehezebb – és drágább – beszerezni a fejfák kifaragásához szükséges tölgyfát, sokan nehezményezik a sírkőállítási tilalmat.

Kölcsey Ferenc síremléke a szatmárcsekei temetőben

Kölcsey Ferenc 1790-ben született Sződemeteren, 1838. augusztus 24-én hunyt el Csekén. 1815-ben került az öröklött birtokra és rövid megszakításokkal haláláig itt élt. Kölcsey életművének nagy részét itt alkotta: 1823. január 22-én itt írta a Himnuszt, valamint Zrínyi dalát, Zrínyi második énekét, A szatmári adózó nép állapotáról c. művét és a Parainesis Kölcsey Kálmánhaz c. szellemi végrendeletét.

A temető legmagasabb helyére építették Kölcsey Ferenc síremlékét. A Gerendai Antal tervezte hat köroszlopos, felül párkánnyal egybefogott síremlék közepén hasábtalapzaton áll egy Kölcsey feliratos, címeres urna.

1856-ban valószínűleg közadakozásból, a nagyari Luby család kezdeményezésére egyszerű, derékba tört oszlopot emeltek a sír fölé, ami a költő életének tragikus végét jelképezte. Állítólag 1936-ban a hantot ismét felbontatta a végrendeletet kereső Kölcsey- rokonság. 1938-ban végre nyugalomra talált az életében és holtában is hányatott sorsú költő: a mátészalkai Kölcsey Társaság halálának 100. évfordulóján exhumáltatta a földi maradványait, és a fehér márványból készült klasszicista síremlék kriptájában helyezte örök nyugalomra.

Három kis diófa koporsó van a boltozatos betonkriptában: Kölcsey Ádámé, Kölcsey Ádámnéé és a költőé. Kölcsey Ferenc koporsójában légmentesen lezárt üvegben helyezték el az exhumálás körülményeit tartalmazó kutyabőr iratot.

Szatmárcseke szeretettel várja az érdeklődőket…

Képek forrása: Internet

A Skogskyrkogården (svédül: erdei temető, kiejtve kb. szkúgszcsürkogóden) Stockholm Gamla Enskede nevű városrészében fekvő temető, mely 1994 óta világörökségi helyszín.

A Skogskyrkogården temetőt 1917 és 1920 között alakították ki egy erdőben Stockholmtól délre. Eredetileg egy 100 hektáros területet foglalt el egy fenyővel benőtt kavicsbányában majd 1940-ben kibővítették. Az 1914-ben kiírt nemzetközi pályázatot Erik Gunnar Asplund és Sigurd Lewerentz nyerte meg, akik számos épületet illesztettek a tervszerűen kialakított tájba. Nem a magasépítészet vagy a klasszikus tájrendezés módszereihez folyamodtak, hanem az ősi, északi temetkezési hagyományokból indultak ki. Az épületek közül figyelemre méltó az 1920-ban épült négyzet alaprajzú nyitott oszlopcsarnokos fakápolna, három ravatalozókápolnás krematórium és egy hatalmas magában álló kereszt.

A tervezőknek sikerült harmonikusan beleilleszteniük az építészeti elemeket a környezetbe, ennek köszönhetően világszerte nagy hatást gyakorolt az építészetre. Az északi táj középpontba állítása nagyszabású újításnak számított a 20. század elejének tájépítészetében.

A temetőt 1920-ban nyitották meg. 4600 méter hosszú kőfal veszi körbe, melyet 1923 és 1932 között építettek. (Összehasonlításképp: a Vatikánt körülvevő fal 3200 méter hosszú.)

A temető az év minden napján nyitva van. Nagyon sok érdeklődő tekinti meg a sírkertet, a látogatókat a temető tájékoztatókkal és szervezett sétákkal várja. Ugyanakkor, mivel évente kb. 2000 temetési szertartást végeznek itt, gyakran előfordul, hogy a kápolnák – a szertartás miatt – nem látogathatók.

A sírkert üzemeltetői nagyon komolyan odafigyelnek arra, hogy minden részlet illeszkedjen a temető szellemiségéhez. Meglepődve olvastam a temető honlapján azt a tájékoztatást, melyben tervezők figyelmét hívták fel arra, hogy hamarosan kültéri padok tervezésére és gyártására fognak pályázatot kiírni.
Vajon milyenek lettek az új, tájba illő, kényelmes padok?

Természetesen hírességek síremlékei is megtalálhatóak a sírkertben. Többek között Gréta Garbot és a tavaly, 28 éves korában elhunyt Avicii világhírű svéd DJ-t is a Skogskyrkogarden temetőben temették el.

A szaploncai sírkert (Máramaros megye, Románia) sajátos arculatának története 1935-ben kezdődött, ekkor kerültek az első fából faragott, olajfestékkel díszített és a népköltészet naív írásaival ellátott keresztek a hantokra. Az azóta eltelt időben, mintegy 800 „vidám” fejfa és a hozzá tartozó felirat készült el. A tölgyfa keresztekre Stan Ioan Pătraş mester, majd halála után tanítványa folytatva a hagyományt, faragta/faragja az élet- vagy arcképet, majd az ún. élénk szaploncai kékkel festi azt meg.

Több cikk is megemlíti, hogy a temető felkerült az UNESCO a világörökségi listájára, ám ezt sajnos nem tudom megerősíteni. Bárhogyan kerestem én nem találtam meg a temetőt az UNESCO listáján. A félreértés oka az lehet, hogy Máramaros fatemplomai szerepelnek a világörökségi listán. És bár a temetőben áll egy 78 méter magas fatornyú templom, Szaplonca település és temploma neve nem szerepel Máramaros fatemplomai listáján.

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ramaros_fatemplomai

A listától függetlenül érdemes ellátogatni a temetőbe, mely bepillantást nyújt a helyi közösség tagjainak életébe és halálába. A rigmusok és a képek együtt mutatják be az elhunytat és állítanak nekik örök emléket. Sajnos a sírkertben található fejfákat az időjárás folyamatosan rongálja, a régebbi síremlékek már komolyan károsodtak, megőrzésükre kevés lehetőség áll a temetőt fenntartó egyház rendelkezésére.

 
 Itt nyugszom én idelenn
 Pop George Ocuta a nevem
 Amíg világomat éltem
 Sok-sok disznyót megperzseltem
 Rengeteg húst is megettem
 Ez lehetett tán a vesztem.
 Jó lett volna még pár év
 Még egy kicsi öregség
 De a halál nem hagyott
 A föld alá parancsolt.
 Életemnek búcsút mondtam
 43 éves korban. 

 
 Nyugszom én idelenn
 Stan George a nevem
 Szegény élet, jött a vég
 Semmivé lett mint a jég
 Illés napján kapáltam
 A villám erősebb volt nálam
 Apám megharagudott
 És anyám se nyughatott
 Örökké megsiratott.
 Fiatalon távoztam
 19 ha voltam. 

Sírfeliratok Forrása: http://cseke.atw.hu/kaland/kaland75-temeto.htm

A képeket köszönöm Andreának és az Internetnek.

A világ egyik leghíresebb nekropolisza a párizsi Père-Lachaise temető.

A sírkertet 1804-ben, I. Napóleon francia császár idején hozták létre. Nevét XIV. Lajos király gyóntatópapjáról, Père François de la Chaise-ről elnevezett kápolnáról kapta, mely mellett a temető kialakításra került. 1830-ra már több mint 30 ezer embert temettek ide. Többszöri bővítés eredményeként érte el mai méretét, 48 hektáros területével Párizs legnagyobb temetője. Jelenleg 70 000 sír található benne.

Sokak szerint ez a világ legtöbbet látogatott temetője; évente több, mint három millióan látogatják. Nem véletlenül. A síremlékek igazi műalkotások, s a sírok mellett öt nagy háborús emlékmű is helyet kapott itt. És itt nyugvó hírességek (ABÉLARD, BIZET, CHOPIN, DELACROIX, LA FONTAINE, Édith PIAF-on át, Oscar WILDE -ig – a temető honlapján ABC-rendben felsorolva megtalálhatóak) száma impozáns.

A temető már nem aktív, már nem temetnek ide.

A Père-Lachaise temető – „saját szavaival” – Egy egyedülálló hely, amely művészettel, kultúrával és történelemmel átitatott meditációra és álmodozásra hív, ahol mindenki utazhat a kövek és a növényzet labirintusában.

Ha többet szeretnél megtudni a temetőről, akkor  https://pere-lachaise.com/en/prepare-to-visit/   oldalon bővebb információt kapsz.

Ps: ha jól emlékszem egy „varászslós filmben” jelentős szerepet kapott…a Lestrange család Mauzoleuma sok rejtélyre adott választ

képek forrása: Internet

A síremlék tisztítás természetes hozadéka, hogy gyakran keresünk fel temetőket. Hiszen ott dolgozunk. A feladat elvégzésének az izgalmán túl – időnként azért érnek meglepetések – amikor csak lehet körülnézünk a temetőben. Egyszerű emberi kíváncsiság hajt ilyenkor. Talán sokak számára furcsa lesz, amit most „mondok”. Azt gondolom, hogy a legtöbb temető szép. A régi, itt-ott omladozó sírok és a modern anyagokkal és technikákkal készült új síremlékek önmagukban is szépek, ám együtt a korszakok, stílusok változásáról, s az életről mesélnek. Érdekes belegondolni, hogy hogyan változtak a temetkezési szokások (itt most a síremlékek alakjára, anyagára gondolok) és vajon milyen lesz az 100 év múlva?

Most, hogy a síremlékek dermedt álmukat alusszák, mi is, akik sírtisztítással foglalkozunk, pihenünk; mással foglalkozunk. Úgy döntöttem, hogy a honlap frissítése mellett szánok időt a világ különlegesebb temetőinek bemutatására. Januárban kezdem a legismertebb nekropolisszal.